A vagyonadó gondolata újra és újra felmerül, különösen gazdasági válságok és választások idején, amikor a közvélemény igazságérzetét könnyű az „aki többet birtokol, fizessen többet” elv mentén megszólítani. A kérdés azonban jóval bonyolultabb: a közgazdaságtan, a viselkedéstudomány és a társadalompolitika egyaránt rámutat arra, hogy a vagyonadó nem feltétlenül éri el a célját, sőt, sok esetben ellentétes hatást vált ki.
A Laffer-görbe logikája
A Laffer-görbe azt mutatja meg, hogy az adóbevétel és az adókulcs kapcsolata nem lineáris. Egy ponton túl a magasabb adókulcs nem többletbevételt, hanem kevesebbet eredményez, mert az adózók elkerülő magatartást tanúsítanak. Vagyonadó esetén ez különösen releváns: az érintettek jellemzően mobilabbak, több lehetőségük van az adóelkerülésre, a rezidenciaváltásra vagy akár a vagyon formájának átalakítására.
Alanyi és tárgyi vagyonadó: a kivitelezés dilemmái
- Alanyi vagyonadó esetén a célzott réteg (például a nagytulajdonos vállalkozók) rendkívül könnyen változtathatnak adórezidenciát. Egy vállalkozó áthelyezheti cégét vagy saját lakcímét egy másik országba, ahol kedvezőbbek a feltételek. Ez gyorsan erodálja az adóalapot, így a várt bevétel illúzió marad.
- Tárgyi vagyonadó esetén pedig gyakorlati problémák merülnek fel. Hogyan értékeljük pontosan egy műtárgy, egy családi vállalkozás vagy akár egy ingatlan értékét? Az adminisztrációs költség hatalmas, az értékbecslések gyakran vitatottak, és könnyen peres ügyekhez vezetnek.
Az öröklési paradoxon
Különösen igazságtalanná válhat a vagyonadó akkor, ha valaki például megörökli szülei családi házát. Az ingatlan értéke magas lehet, miközben az örökös jövedelme alacsony. Ilyenkor a vagyonadó gyakorlatilag kikényszeríti az ingatlan eladását. Az ellentmondás szembetűnő: egy szerényebb családból származó ember viszont gond nélkül leélheti életét a szülei házában, mivel az értékhatár alatt marad. Ez társadalmi szinten nem igazságérzetet, hanem feszültséget szül.
A kiindulási helyzet jelentősége
Nem mindegy, milyen úton jut el egy gazdaság az adott adószinthez. Ha a társadalom egy adócsökkentés után kerül ugyanarra a szintre, a szereplők bizalmat és stabilitást éreznek. Ha viszont adóemelésen keresztül jutunk el oda, a reakció inkább ellenállás, elkerülés, bizalomvesztés lesz. A pszichológiai tényezők itt kulcsfontosságúak: az emberek nem pusztán számok, hanem érzékenyek a változás irányára és a kormányzat motivációira.
A közgazdaságtan és a viselkedéstudomány találkozása
A közgazdaságtan hagyományosan racionális szereplőkkel számol, de a valóságban az adófizetők viselkedése túlmutat a tankönyvi modelleken. Érdemes a viselkedéstudomány szakértőivel is konzultálni, mert a döntések mögött ott áll a veszteségkerülés, a bizalom kérdése, valamint az igazságosság szubjektív érzete. Ezek nélkül a vagyonadó tervezése és bevezetése előre kudarcra ítélt.
Összegzés
A vagyonadó könnyen hangzó politikai jelszó, de nehézkes, költséges és gyakran igazságtalan eszköz. Az adózói viselkedés, a Laffer-görbe logikája, a rezidenciaváltás lehetősége, valamint a gyakorlati megvalósíthatóság hiányosságai mind arra mutatnak, hogy a vagyonadó nem képes tartósan és igazságosan hozzájárulni a közteherviseléshez. Ehelyett olyan adóstruktúrákra lenne szükség, amelyek ösztönzőkön keresztül, átlátható módon és a viselkedési szempontokat is figyelembe véve erősítik az állam bevételeit és a társadalmi igazságérzetet.